Csalódnom kellett benned,
mert azt mondtad nem kellek neked.
Pedig én mindent meg tettem volna érted.
Az idő begyógyítja majd sebeimet,
de ezt az érzést nem kívánom senkinek.
A csalódás a legszörnyűbb dolog,
de aki szeretni tud csalódni is megtanul!
Megtanultam én is csalódni,
sajnálom azt hogy te nem csalódsz bennem,
legalább kicsit átértékelnéd az életed,
és minden mást ami fontos neked!!!
A lelkem a lehetetlent akarja, az eszem azt mondja, ezt nem szabad. S a szívem majd megszakad. Telnek a percek, órák, napok, és nekem egyre jobban fáj. Az idő múlásával egyre rosszabb Nem keres, mintha elfelejtett volna, és én olyan hülyén érzem magam. Még mindig várok arra hogy visszatérjen. Holott ez már lehetetlen. A lemondás az egyetlen esélyem.
Mikor megismertelek,
első látásra megszerettelek.
Szemed ragyogását,
szád kedves mosolyát,
hangod mámorító stílusát,
tested érzéki illatát,
soha nem feledem!
Bár a nagy távolság közénk áll,
s csókod nem érzem már!
Ám nem sokára fülembe súghatod:
TE VAGY AZ ÉLETEM SZERELME!
Ha elmész, ne maradj soká, ha haza térsz ölelj forrón,s ha újra menned kell,hát menj utadra, de térj vissza mindig, mert minden elváláskor elviszel belőlem egy darabot, és minden érkezéskor visszahozod azt. De ha elmész és nem térsz vissza, az a darab örökre elveszik és belehalnék hiányodba.
Szeretve szeretnék
Szeretőt szeretni
Szabad e szívemnek
Szívedhez szegődni.
Szívem így szeretne
Szeretőt szeretni,
Pedig éppen Téged.
Szeretlek!
Ha rá gondolsz kit el kell feledni. Rádöbbensz, hogy nem tudod feledni. Feledni akarod, de nincs hozzá erőd. Mert tudod még mindig szereted őt!
Ha majd valamiért megbántanák jó és szép lelked,
Vagy a furcsa bánat érzete hatalmába kerget,
Gondolatod felém küldd, hidd, az felvidít majd Téged.
Egy jellem, mely mámorít, mint részeget a tánc.
Egy erő, mely biztosít, hogy valaki mindig visszavár,
Egy szenvedély, mely feltüzel, miként szikrából lesz láng.
Csak a test didereg, a szív melegebb.
Fázom, jöjj közelebb - hadd ölellek át,
Szorosan ölelj, hogy érezzük egymást.